Több, mint 4000 évvel ezelőtt Isten megjelent Ábrahám előtt Mezopotámiában, és így szólt hozzá: „Eredj ki a te földedbõl, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged.” Ábrahám engedelmeskedett az Úrnak, és elment Kánaánba, az ígéret földjére, ahol fiával, Izsákkal, és unokájával, Jákobbal éltek, aki később az „Izráel” nevet kapta.
Mivel Kánaánt éhínség sújtotta, Izráel és 12 fia elvonultak Egyiptomba, ahol megsokasodtak, megerősödtek és hatalmas néppé váltak. Az egyiptomiakat megrettentette Izráel népének ereje, ezért rabszolgasorba vetették és sanyargatták őket. 430 évnyi egyiptomi rabság után Mózes vezette ki a fogságból őket, aki a Vörös-tengeren átkelve Arábiába vezette a népét, és a Sínai-hegyen megkapta a törvényeket Istentől.
A Mózessel Egyiptomot elhagyó izraeliták nemzedéke nem léphetett be az ígéret földjére. Mivel elfordultak Istentől, arra kényszerültek, hogy 40 évet vándoroljanak a pusztaságban, míg fel nem nőtt az új nemzedék, mely bízott az Úrban és Józsuával beléphetett az ígéret földjére.
Körülbelül 400 évig Izráel 12 törzsét a bírák irányították Mózes törvényei szerint. Amikor a többi nemzet szokása szerint királyt kívántak választani maguknak, Isten Sault jelölte ki számukra, aki 40 évig uralkodott felettük, őt követte Dávid király, aki 40 évig uralkodott, majd Dávid fia, Salamon, aki szintén 40 évig uralkodott. Izráel királysága Salamon uralma alatt érte el dicsősége tetőpontját, felépült az első templom, ám öregségére Salamon szíve elfordult az Úrtól, ezért Isten kinyilatkoztatta neki, hogy a törzsek közül tízet nem Salamon fia fog vezetni.
Salamon halála után Izráel királysága több részre szakadt, és az északi 10 törzsön gonosz királyok sora uralkodott, akik nem Dávid és Salamon leszármazottai voltak. Az északi királyság megtartotta az Izráel nevet, és fővárosa Szamária lett. A kisebb, déli királyság Júda néven vált ismertté, fővárosa Jeruzsálem, és Dávid utódai uralkodtak rajta. A királyok második könyvétől (2. Kir. 16) kezdődően használják a déli királyságra a „zsidó” elnevezést, amely a „Júda királyságából” alakult ki.
Izráel északi királyságának gonoszsága miatt a népet legyőzték és fogságba ejtették az asszírok. Izráel megmaradt törzsei szétszóródtak a pogány nemzetek között, akik betörtek és elfoglalták földjeiket. Őket nevezték szamaritánusoknak, és Izráel 10 északi törzse soha többé nem alkotott nemzetet.
Júda déli királyságát végül Babilon hódította meg, büntetésként azért, hogy a nép más isteneknek szolgált, és a templomot lerombolták. 70 év múltán azonban a zsidók visszatértek Júdába, újraépítették a templomot Jeruzsálemben, és Dávid leszármazottai uralkodtak királyaikként.
Krisztus idején Júda nemzete a római uralom a Júdea nevet kapta. Jézus Krisztus és tanítványai az evangéliumot hirdetve járták be Júdeát, hogy megkeressék Izráel házának elveszett bárányait. 3 és fél évnyi szolgálata után a zsidók megtagadták Jézust, mint a megváltót, és rávették a római helytartót, hogy feszíttesse meg. 3 nappal később feltámadt a halálból, és megjelent tanítványai előtt, mielőtt felszállott volna a mennybe, hogy elfoglalja helyét az Atya jobbján.
Nem sokkal Jézus megfeszítése előtt prófécia jósolta meg, hogy Jeruzsálem felégettetik, a templomot elpusztítják és a zsidók szétszóratnak a többi nép között, büntetésként, amiért Jézust megtagadták. A prófécia Kr.u. 70-ben teljesült be, amikor Titus, a későbbi császár elfoglalta Jeruzsálemet. Több, mint 1800 évig a zsidók a többi nép között szétszóratva éltek.
1948-ban megtörtént a lehetetlen. Megalakult Izrael állam, és a zsidók ismét birtokba vehették a nekik ígért földet. Sok keresztény ezt csodának tartotta, és áldották érte az Urat - de valóban Isten áldásáról van szó, vagy sötétebb erők munkája teljesedett be? A film megadja rá a választ.
